Az orosz hatóságok bezárták az egyik legrégibb és legismertebb orosz civilszervezetet, a Memorialt. A lépés egyszerre két dolgot is bizonyít: azt, hogy a Putyin-rendszer nem tűr semmiféle valódi ellenzéket, illetve azt, hogy a Kreml tovább folytatja a Sztálin-korszak tisztára mosását.
Jelkép volt a Memorial: a szervezetet a szovjet mintájú kommunizmus végnapjaiban, 1989-ben hozták létre, az alapítók között ott volt Andrej Szaharov is, az egyik legismertebb szovjet ellenzéki, akit 1986-ban a peresztrojkát megindító szovjet elnök, Mihail Gorbacsov engedett vissza Moszkvába a belső száműzetésből. A Memorial eleinte a sztálini időszakban elkövetett – és a szovjet évtizedekben jórészt elhallgatott – szörnyű bűncselekményeket dokumentálta, ám ahogy az 1990-es években megkezdődött a csecsenföldi válság, a Memorial International mellett létrejött a Memorial emberi jogi központ is, amely a jelenben elkövetett jogsértéseket próbálta meg kivizsgálni.
Ellenszélben
Vlagyimir Putyin elnök több mint két évtizeddel ezelőtti hatalomra kerülése óta a Memorial fokozatosan egyre nagyobb ellenszélben működött: az egykori KGB-ügynökből, majd az orosz államrendőrség, az FSZB főnökéből lett államfő politikája ugyanis részben azt jelképezi, ami ellen a jogvédők harcoltak. Putyin országlása ugyanis részben a sztálini „nagyság” iránt érzett nosztalgiára épül. A Kreml azt sugallja, lehet, hogy voltak „apró jogsértések” – a generalisszimusz kormányzása idején Roj Medvegyev történész szerint húszmillió ember halt meg a kollektivizálás, az éhínségek, a kivégzések és a munkatáborokat jellemző kegyetlenség miatt – ám a Szovjetunió nagy és hatalmas állam volt, a világ pedig rettegett Moszkvától. A Memorial pedig pontosan ezt az emlékezetpolitikát támadta, és rendre bemutatta, milyen volt a sztálinizmus valódi világa.
Putyinnak az Csecsenföld és a többi észak-kaukázusi köztársaság miatt is van oka tartani a Memorialtól: a Szovjetunió szétesését követő csecsenföldi háborúkban az orosz katonák is derekasan kivették a részüket az emberi jogok megsértéséből, s miután Putyinnak sikerült visszafoglalni az Oroszországból kiválni kívánó Csecsen Köztársaságot, a kegyetlenkedéseket a Kreml hű szövetségese Ramzan Kadirov helyi elnök folytatta és folytatja. A Memorial tagjai is azok között voltak, akik már a második csecsenföldi háború kitörtekor arra figyelmeztettek, nem kizárt, hogy a harcok megindításához ürügyként bevetett oroszországi lakóházrobbantások mögött az FSZB állt, amely így akart támogatást szerezni a társadalomban az újabb hadműveletekhez.
Eljött az idő
Bár a putyini érában több olyan ember vesztette életét merényletekben és „véletlen” balesetekben, aki a Memorial tagja volt, illetve együttműködött a szervezettel, csak most jött el az ideje a jogvédő csoport teljes felszámolásának. Ehhez részben a Magyarországon is létező „külföldiügynök-törvény” adott lehetőséget: a hatóságok azzal vádolták a Memorialt, hogy nem tüntette fel minden cikkében és kiadványában, hogy” külföldi ügynök”, azaz pénzt kap nem oroszországi forrásokból.
De voltak igazán árulkodó vádpontok is: például az, hogy a sztálini időkben elkövetett jogsértések vizsgálatával a Memorial „terrorista államként” festi le a Szovjetuniót, és megkérdőjelezi, hogy Sztálinék a jó oldalon álltak-e a második világháborúban. A Memorial végül azt is megkapta, hogy a Nyugat részben azért vezetett be szankciókat Moszkva ellen az Ukrajnához tartozó Krím 2014-es annektálása miatt, mert a Memorial az orosz hatóságokat elmarasztaló jelentésben számolt be a területfoglalást legalizálni szánt krími népszavazásról.
A Memorial csak egy kis, ám de árulkodó eleme a másként gondolkodók elleni általános hadjáratnak, amely 2021-ben érte el csúcspontját: idén került börtönbe a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij, az idén minősítették külföldi ügynöknek médiumok és emberek tucatjai, s az idén kényszerültek menekülni Navalnij munkatársai is. Ugyanakkor a Memorial valóban jelkép.
„A szervezet bezárása jelenti az átmenetet az önkényuralmi rendszerből a totalitárius rezsimbe“.
Putyin és kormánya ezzel a lépéssel a sztálinista és a szovjet rezsim örökösének nyilvánította magát” – írta a liberális politikus, Grigorij Javlinszkij.