Üzbegisztán nyugati felében található a hivatalosan állami szuverenitással rendelkező Karalkalpaksztán. A törvények szerint akár ki is válhatna, ha akarna, ám a most bejelentett országos népszavazás célja az, hogy elvegyék az önállósulás jogát a mintegy kétmillió ember lakta területtől. Az ok: Karalkalpaksztán jó kapcsolatot ápol Moszkvával, s sokak szerint az oroszok támogatják a helyi függetlenségi csoportokat.
Gyökeresen megváltoztatta Oroszország és a többi volt szovjet tagköztársaság viszonyát a február 24-e óta tartó ukrajnai orosz offenzíva. Miközben úgy tűnik, hogy a magát Nagy Péter cárnak és az orosz földek nagy egyesítőjének képzelő Vlagyimir Putyin orosz államfő egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy amit még lehet, visszaszerezzen a cári Orosz Birodalomból, illetve a Szovjetunióból, a lehetséges áldozatok igyekeznek a lehető legmesszebb kerülni az „orosz medve” ölelő karjaitól.
Eddig leglátványosabban talán Kazahsztán igyekezett eltávolodni háborúban álló szomszédjától. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, aki nem volt hajlandó elismerni a két szakadár kelet-ukrajnai állam, a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaság államiságát, megerősítette, hogy a XXI. században hiba az orosz-féle önellátás, és nem engedélyezte a május 9-ei győzelemnapi megemlékezések megrendezését az országban valamint visszautasította a Putyin által átadni akart Alekszandr Nyevszkij érdemrendet. Mindezt úgy tette, hogy az ukrajnai orosz támadás előtt másfél hónappal még ő volt az, aki behívta országába az orosz békefenntartókat, s így Tokajev tulajdonképpen Moszkvának (is) köszönheti, hogy a januári kazahsztáni lázadások nem vezettek a bukásához, és a régi államfő, Nurszultan Nazarbajev, vagy egy Nazarbajev-klón hatalomra jutásához.
A karakán kiállás nem véletlen, Kazahsztánban attól tartanak, a jelentős orosz kisebbségnek otthont adó volt szovjet tagköztársaság lehet az új, Putyin-féle orosz imperializmus következő célpontja. Oroszországban sok politikus és újságíró tett olyan kijelentéseket, amelyek hallatán Kazahsztán joggal vélheti úgy, hogy a Kreml szemet vetett az ország északi, Oroszországgal határos részére.
Oroszország nagy ország, sok a szomszédja, és a legtöbb tart is Moszkvától. A balti államokban – Litvániában, Lettországban és Észtországban – a NATO-tagság ellenére is sokan félnek attól, hogy Moszkva különféle hibrid eszközökkel igyekszik majd növelni befolyását a térségben, Moldovában pedig azt a veszélyt tartják reálisnak, amely szerint az Ukrajnát támadó orosz hadsereg a Fekete-tenger partján végig haladva közvetlen összeköttetést akar teremteni Oroszország és a Moldovától elszakadt, Moszkva által ki- és eltartott Dnyesztermenti Köztársaság között.
Míg a szomszéd félelme érthető – már csak a történelmi tapasztalatok miatt is – az figyelemre méltó, hogy már az az Üzbegisztán is megijedt, amelyet Kazahsztán választ el Oroszországtól. A félelmet az mutatja, hogy májusban azt a pontot is belevették az alkotmánymódosítási javaslatok közé, amellyel megszüntetnék az Üzbegisztánon belül eddig szuverén állami jogosítványokkal rendelkező Karalkalpaksztán különleges előjogait. Karalkalpaksztán – ahol a helyiek nyelve inkább hasonlít a kazahhoz, mint az üzbéghez – ugyanis jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Annyira jókat, hogy több üzbég elemző szerint, amikor a Kreml éppen elégedetlen az aktuális üzbég politikával, akkor támogatja és életben tartja a helyi szeparatista mozgalmakat.
Amikor a napokban kiderült, hogy Savkat Mirzjojev országos népszavazást akar kiírni a különleges státus – és ezen belül az Üzbegisztánból való kiválást lehetővé tévő jog – elvételéről, zavargások törtek ki Nyugat-Üzbegisztánban. Ezek annyira komollyá váltak, hogy Taskent most egy hónapig tartó rendkívüli állapotot hirdetett Karalkalpaksztánban. S hogy miért árulkodó az üzbégek félelme? Elsősorban azért, mert annak ellenére sokan tartanak attól, hogy Karalkalpaksztán Oroszországhoz csatlakozna, hogy a lépés megtételéhez Moszkvának még Kazahsztánt is meg kellene csonkítania.
Február 24-e óta azonban semmi sem lehetetlen, viszont az a tény, hogy a volt Szovjetunió egykori tagköztársaságai minden korábbinál jobban tartanak Moszkvától, azt jelenti, hogy az idő múlásával Oroszországnak fokozatosan csökkennek az esélyei újabb területek megszerzésére.
A legnagyobb falat – Ukrajnán kívül – egyébként Fehéroroszország, ahol a volt szovjet tagköztársaságot 1994 óta uraló Aljakszandr Lukasenka államfő annyira elfogadhatatlanná vált a Nyugat számára, hogy csak Moszkvától remélhet támogatást a hatalmon maradás érdekében. Putyinék ezt alaposan ki is használják: Oroszország gyakorlatilag megszállta nyugati szomszédját, s úgy tűnik, Moszkva felgyorsította Fehéroroszország politikai, gazdasági és katonai integrációját. Putyinéknak – legalábbis egyelőre – egy dolgok nem sikerült elérniük Lukasenkánál: azt, hogy a fehérorosz hadsereg is szálljon be az Ukrajna elleni orosz háborúba.
Bár Lukasenka szemmel láthatóan nem akar Ukrajnában háborúzni – joggal tart attól, hogy népe ismét fellázadna ellene – kérdéses, hogy meddig lesz képes ellentmondani a Kremlnek. Az utóbbi napokban egyre többször fenyegetőzik a minszki diktátor, és azzal vádolja nyugati szomszédjait, hogy bele akarják kényszeríteni Fehéroroszországot a háborúba.
Borítókép: By Kremlin.ru, CC BY 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=73831421