Egyre inkább úgy tűnik, a Vlagyimir Putyin orosz államfő által a világ első hatásos koronavírus-vakcinájaként beharangozott Szputnyik V gyártása még jó ideig nem indul be ipari méretekben. Emiatt természetesen késik az oltóanyag tervezett exportja is.
Négy nagy oroszországi gyógyszergyárat bíztak meg az augusztusban elkészült koronavírus-oltóanyag, a Szputnyik V ipari méretű gyártásával, az R-Pharmot, a BinnoPharmot, a Generiumot és a Biokadot, de eddig egyikük sem volt képes beindítani a termelést. Ettől pedig kissé légből kapottnak tűnik Szijjártó Péter nyilatkozgatása is arról, hogy már januárban nagy oltások lehetnek Magyarországon – orosz vakcínával. A The Bell nevű orosz híroldal az egyik gyár társtulajdonosát idézte például, aki egyértelműen fogalmazott:
Nem tudjuk stabilizálni a vakcinát, és más sem képes erre
A szakértők szerint komoly feladat annak megszervezése, hogy a laboratóriumi körülmények között kis adagokban előállított oltóanyagokat ipari méretekben is gyártani lehessen. „Ez a folyamat ilyen esetekben általában legalább egy évet vesz igénybe, most néhány hét alatt próbáljuk ugyanezt megtenni” – nyilatkozta a technológiai startup cégekbe fektető alap, az ATEM Capital társalapítója. Szerinte sok esetben a gyártott vakcina minősége egyelőre nem megfelelő, és nem tudni, mikor sikerül pontosan lemásolni a kísérleti vakcinát.
Az ígéret szép szó
A The Bell szerint a gyártók azt ígérik, november végére talán stabilizálják a vakcinát, de továbbra sem tudni, mikor lesz mindenki számára elérhető az oltóanyag. Az ugyanakkor biztosra vehető, hogy még Moszkvában, az oroszországi koronavírus-járvány gócpontjában sem indulhat meg az idén a tömeges oltási program.A nyár végén a Szputnyik V vakcina fejlesztését, gyártását és külföldi értékesítését koordináló orosz alap, a Russian Direct Investment Fund (RDIF) azt ígérte, december végéig 30 millió adag vakcinát gyártanak hazai felhasználásra. Most az alap arról beszél, hogy december végéig 7-10 millió oltás készülhet el, s januárban már akár 30 milliót is gyárthatnak. Azt nem tudni, mikor indulhat meg az export, orosz források szerint a hazai járványt akkor lehet megfékezni, ha már a 140 milliós lakosság felét beoltják.
A gyártók név nélkül nyilatkozó képviselői nem osztják az RDIF optimizmusát, ők azt mondják, egyelőre megjósolhatatlan, mikor indulhat be a tömeggyártás, és az a leginkább valószínű, hogy december végén nem néhány millió, hanem csak néhány százezer adag kész vakcina lesz. A vakcina hatékonyága állítólag 92 százalékos, ám egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány embert oltottak már be a Szputnyik V-vel és a paciensek hány százalékánál jelentkeztek mellékhatások.
Súlyos válságban
Oroszországot keményen sújtja a koronavírus-járvány. Az utóbbi napokban rendre húszezernél több fertőzöttet regisztráltak, s már 1,9 millió fertőzöttet tartanak számon, ezzel Oroszország az ötödik legfertőzöttebb állam az USA, India, Brazília és Franciaország után. A halottak száma a hivatalos közlések szerint 32 ezer körül van, de a valós adat minden bizonnyal sokkal magasabb.
Az összes halálesetről szóló statisztikai adatok szerint viszont a járvány áprilisi kitörése és szeptember vége között már 117 ezerrel többen haltak meg, mint a tavalyi év hasonló időszakában, s az utóbbi öt évben egyszer sem volt annyi halott, mint az idén. A szakértők azt jósolják az októberi és novemberi adatok még inkább riasztóak lesznek. Oroszországban egyébként márciusban és áprilisban még azt jósolták, hogy a kemény orosz népet messziről el fogja kerülni a koronavírus-járvány.