Ő Alekszandr Dvornyikov, az ukrajnai orosz erők parancsnoka

„Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem kellett találni még egy embert, aki eladja a lelkét az ukrajnai agresszió sikere érdekében. Ez a tábornok ugyanis már eladta a lelkét – kommentálta Mick Mulroy egykori amerikai védelmi államtitkár-helyettes azt, hogy Moszkvában Alekszandr Dvornyikov tábornokot nevezték ki az Ukrajnában harcoló orosz erők főparancsnokává.

Hatékony és szigorú, ám brutális parancsnok hírében áll az 1961-ben az Oroszország távol-keleti területén lévő Usszurijszkban született, egész életét a katonai pályának szentelő Alekszandr Dvornyikov. A szülővárosában lévő katonai középiskolában tanult, ezt követően pedig egy moszkvai katonai főiskolát végzett el. 1982-ben visszatért a Távol-Keletre, ahol végigjárta a ranglétrát: szakaszparancsnokként kezdett, majd század-, zászlóalj- majd ezredparancsnokként folytatta.

Az ezredfordulón az általa vezetett gépesített lövészgárdaezred tevékeny részt vállalt a második csecsen háborúban, s Dvornyikov egysége volt az egyike azoknak, amelyek úgy szétlőtték Groznijt, Csecsenföld fővárosát, hogy a települést éveken át a világ leginkább rommá lőtt városaként emlegették. A csecsenföldi bevetés után a Kaukázusban maradt, s 2001-ben hadosztályparancsnokká, majd néhány évvel később a 36. hadsereg parancsnokává léptették elő. Itt is megállta a helyét és ezt azzal jutalmazták meg Moszkvában, hogy megtették a Központi Katonai Körzet parancsnok-helyettesévé.

Groznij lövetője

A következő nagy ugrás 2015-ben jött, amikor őt nevezték ki  a Szíriába vezényelt orosz erők parancsnokává. Ebben a minőségében néhány másik várost is lerombolt, többek között Aleppót, ahol polgári személyek ezrei haltak meg a harcok és a célpontok közt nem válogató légitámadások következtében.  Dvornyikov itt is megmutatta, hogy a régi orosz-szovjet „hadművészet” elkötelezett híve: a mindent elsöprő tüzérségi támadások során szándékosan lőtték a civil létesítményeket is, ezzel próbálták megtörni a Basar Asszad szíriai elnök ellen harcoló felkelőket támogató polgári lakosságot.

De Dvornyikov nem csak a pusztításban volt jó, ő volt az, aki hatékony együttműködést hozott létre a szíriai kormányerők, az Asszadot támogató milíciák és az orosz katonaság között, és ezzel vereségre ítélte Damaszkusz ellenfeleit. A szíriai fellépésért Putyin személyesen adta át Dvornyikovnak az Oroszország hőse kitüntetést. Míg Putyintól kitüntetést kapott, egyes források szerint mások „Szíriai mészárosnak” nevezték őt. Nemkizárt, hogy ezt a gúnynevet csak később ragasztották rá: Dvornyikov világ életében szeretett a háttérben meghúzódni, így kevesen tudták, hogy ő irányítja az orosz erőket.

Öt évvel ezelőtt őt nevezték ki a Déli Katonai Körzet parancsnokává és így az ő „felségterülete” alá került a 2014-ben Oroszország által annektált Krím, illetve az a két „népköztársaság”, amelyet a Moszkva-párti kelet-ukrajnai szakadárok hoztak létre nyolc évvel ezelőtt. 2018 őszén ő irányította azt az akciót, melynek során az Azovi- és a Fekete-tengert összekötő Kercsi-szorosban az orosz flotta elfogott  több ukrán hajót, és a legénységet hónapokon át fogság ban tartotta. Az akció miatt 2019-ben Dvornyikov is felkerült az EU szankciós listájára.

Déli sikerek

Az Ukrajna ellen február 24-én indított háborúban Dvornyikov érte el a legtöbb sikert: az oroszok délen hatoltak be legmélyebben Ukrajna területére, és állítólag itt voltak a legkisebbek a veszteségek is. Katonai elemzők szerint logikus lépés, hogy a tábornokot nevezték ki az ukrajnai orosz erők első emberének: ő volt a legsikeresebb a támadók között, Ukrajna területe leginkább az orosz Déli Katonai Körzethez tartozna és ugyanúgy szükség lesz Dvornyikov kvalitásaira – a rombolásra és a különböző egységek közötti együttműködés hatékonnyá tételére – mint Szíriában volt. Már csak azért is, mert ellentétben sok tiszttel, komoly harctéri tapasztalata van, igaz, a szíriai ellenfelek jóval gyengébbek voltak, mint a kitartóan harcoló ukrán alakulatok.

A tábornok közismerten szigorú, akik ismerik azt is mondják, alárendeltjei jobban érzik magukat a lövészárokban, mint akkor, amikor a tábornok a szőnyeg szélére állítja őket. A 2020 óta hadseregtábornokként szolgáló főtiszt közismerten sokat káromkodik, és nem egyszer fordult elő, hogy közönség előtt is megalázta beosztottjait.

A leginkább csak oroszul beszélő tábornok nős, két lánya ugyancsak egyenruhában szolgál. Az 1985-ben született Szvetlana a Rendkívüli Ügyek Minisztériumában dolgozik, míg öt évvel fiatalabb húga, Marija katonai egyetemet végzett és jelenleg az egyik északi sarkkörön túli városban tevékenykedik.

Katonacsalád

Facebook Comments