Így hat Kínára az ukrajnai orosz agresszió

Így hat Kínára az ukrajnai orosz agresszió

Így hat Kínára az ukrajnai orosz agresszió

Kína szemmel láthatóan próbál távol maradni Oroszország Ukrajna elleni agressziójától: igyekszik viszonylag ritkán állást foglalni, s Peking szemmel láthatóan nem segíti komolyan Oroszországot a Moszkva elleni nyugati szankciók kijátszásában. Ez nem jelenti azt, hogy Kína nem figyel arra, ami Kelet-Ukrajnában zajlik: Peking nem mondott le Tajvan szigetének katonai erővel való visszaszerzéséről és ezért igencsak nyomon követi az orosz hadsereg teljesítményét és a nyugati reakciók alakulását.

A február 24-e óta tartó Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete előtti hetekben sokan beszéltek arról, hogy Kína – kihasználva azt, hogy a világ Európa keleti felére figyel – az ősszel megpróbálhatja erőszakkal elfoglalni a saját területeként számontartott Tajvan szigetét. Az orosz-ukrán összecsapás eddigi tapasztalatai azonban alighanem gondolkodásra, az esetleges inváziós tervek átdolgozására és elhalasztására késztethetik Pekinget. Kiderült ugyanis, hogy a világ országainak nagy része az előrejelzettnél határozottabban reagált az orosz offenzívára, s az is egyértelművé vált, hogy a különféle hadgyakorlatokon jól teljesített orosz hadsereg az éles harcok idején számtalan hibát elkövetett.

Az is jól látszik, hogy a védőknek komoly előnye van a harcokban, s ez Tajvan esetében még inkább így lehet. A szigetország hadserege jóval korszerűbb, mint a harcok kezdetekor az ukrán volt, és a katonai költségvetés is nagyobb, mint az egykori szovjet tagköztársaságban. Valószínűleg azzal a reménnyel is le kell számolnia Kínának, hogy Tajvanon sokan lesznek, akik felszabadítóként tekintenek a tenger felől érkező néphadsereg katonáira.

Durván és gyorsan

Az egyik fő tapasztalatot a kínai szakértők úgy foglalják össze, hogy nem lehet „finomkodni”. Míg az oroszok, akik arra számítottak, hogy nem lesz komoly az ukrán ellenállás és ezért az első időkben korlátozottan vetették be a tüzérséget, az ukrajnai tapasztalatokból tanulva Kína – ha támadni fog – alighanem az invázió legelső szakaszában általános és mindent elsöprő offenzívát indít és megpróbálja majd sokkba kergetni a tajvaniakat. A védelem megbénítására már csak azért is szükség lehet, mert a tajvaniak komoly előnyben vannak Ukrajnával szemben: egy szigetet kell védeniük, míg Oroszországból számtalan vas- és közút vezet(ett) Ukrajnába. A kínai figyelem már csak azzal is magyarázható, hogy sok hasonlóság van a kínai és az orosz hadviselési gyakorlat és taktika között, s ezt a két hadsereg az utóbbi években több közös gyakorlaton is bizonyította.

Információs háború

Az esetleges durva offenzíva ugyanakkor minden bizonnyal azzal jár majd, hogy magas lesz a polgári lakosság körében a veszteségek aránya, és ezért a Nyugat Kína ellen is komoly szankciókat hoz. Még akkor is, ha a Nyugat és a Kína közötti kereskedelem jóval nagyobb volumenű, mint az Oroszországgal lebonyolított árucsere értéke.

Talán nem véletlen, hogy Kína – valószínűleg a Tajvan elleni esetleges támadás után kialakuló nyugati egységfronttól tartva – látványosan „aggódik” Európa autonómiájáért, a pekingi vezetők többször is hangsúlyozták, Brüsszel szolgaian követi a washingtoni kormányzat politikáját. Legutóbb Hszi-csin Pin kínai államfő az Olaf Scholz német kancellárral folytatott videóbeszélgetés során javasolta az európaiaknak, hogy a külpolitika terén is álljanak a saját lábukra.
A másik, amit Kína megtanult az az, hogy komoly figyelmet kell szentelnie az információs hadviselésnek: sok elemző szerint Moszkva vesztésre áll a propaganda háborúban és ennek egyik következménye az, hogy a valóságosnál is rosszabbnak tűnik az orosz hadsereg ukrajnai eredménye.

Facebook Comments